2014-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, dietetikusként. Dolgoztam az egészségügy területén, így a legkülönbözőbb betegségekkel és azok kezelésével ismerkedhettem meg közelebbről, az elméleti tudáson túl, gyakorlati tapasztalatomat bővítve. Ez alatt az idő alatt számos személyes történettel találkozhattam, melyek minden esetben egyediek voltak, más-más élethelyzetet jelentettek.

Egy másik szép területe a hivatásomnak a közösségi étkeztetésben való szakmai részvétel, mely széles spektrumot felölelve az óvodástól a nyugdíjas korcsoportig terjed, így minden életkor sajátosságaival nap, mint nap találkozhatom. Ennek során gyermekek esetében a korai prevenció, idősebbeknél a berögzült szokások javítása az elsődleges cél. Ezt a folyamatot megbízható, a tudomány jelenlegi szakmai protokolljainak megfelelő álláspont átadásával segíthetem.

Fontosnak tartom a ténylegesen használható gyakorlati tippek, praktikák elsajátítását a személyes konzultáció során. Mindezt társadalmi munka keretein belül is végzem, hogy mindenki számára elérhető legyen a segítség, mert hiszem, hogy az egészséges élethez és jólléthez mindenkinek joga van. Szakmai és szervezői feladatokat is ellátok a Budapesti Cukorbeteg Egyesület által szervezett Diabetes Világnapon, illetve Bizottsági tagként részt veszek a szervezet napi működésében is. Évről évre részt veszek diabeteses gyermekek nyári táboroztatásában.

Mindezek mellett azonban a személyes tanácsadásokon tudom igazán elérni ügyfeleimnél, hogy kihozzák magukból a maximumot. Ez egy hosszú és igen összetett folyamat, mely elszántságot és kitartást igényel minden szereplőtől, a dietetikustól, az ügyféltől és annak közeli hozzátartozóitól, barátaitól egyaránt. Csapatmunkával, a konzultációk során megküzdhetünk a hullámvölgyekkel, megerősítést kapnak a pozitív irányú változások. Ez azonban elképzelhetetlen a megfelelő gyakorlati tudás megszerzése nélkül, aminek segítségével mindennapjainkba is beépíthetjük a számunkra szükséges információkat. Így együtt túl tudunk lépni a mindenki által ismert egészséges táplálkozás 12 pontján és megvalósulhat a ténylegesen személyre szabott tanácsadás és a hosszútávú siker. Szakterületem a diabetes és a napjainkban sajnos egyre elterjedtebb inzulinrezisztencia, melyben személyes érintettség lévén igen nagy szakmai tudásra és gyakorlati tapasztalatra tettem szert.

Meggyőződésem, hogy minden egyes kliensnél egyéni tanácsadásra, az adott személy lehetőségeinek és igényeinek pontos felmérésére van szükség. Ez az a tényező, amit a legfontosabbnak tartok, amivel többet adhat a dietetikus az internet nyújtotta információknál.

Első diplomámat a Kossuth Lajos Tudományegyetem Matematika szakán szereztem, majd ugyanitt Művelődési - és felnőttképzési menedzserként végeztem. Később humánerőforrás területen végzett munkáim miatt megszereztem a gödöllői egyetemen a HR menedzseri végzettséget, majd tudásom elmélyítése érdekében elvégeztem a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakát. Itt hallottam először a coachingról, így hamarosan elvégeztem az első magyarországi akkreditált coach képzést a Budapesti Műszaki Főiskolán.

Több mint 10 éven keresztül dolgoztam nagyvállalati környezetben, humánerőforrás területen, ebből 2 évet mint vezető. Szakmai palettámat színesíti, hogy mind magyar, francia, német és angol tulajdonban lévő vállalatoknál dolgoztam.
Részvettem különböző humánerőforrás rendszerek kialakításában, bevezetésében, szervezetfejlesztési projektekben. Különösen nagy tapasztalatot szereztem outsourcing és outplacement területeken, ezen túlmenően stratégiai HR vezetőként szakmailag támogattam két nagyvállalat fúzióját.

Az utóbbi 10 évben, mint szabadúszó business coach és pszichológus dolgozom. Főbb tevékenységeim körébe tartozik az egyének pszichológiai konzultációkkal való támogatása, valamint vállalatok számára felső- és középvezetői egyéni és team coaching, vezetői és egyéb készségfejlesztő tréningek vezetése, egyéni életvezetési tanácsadás és csoportok vezetése, ill. szakmai prezentációk, egyetemi előadások tartása. Tapasztalatot szereztem IT, telekommunikációs, banki, pénzügyi szolgáltatói, vendéglátó ipari, kereskedelmi szektorban és gyártási területen. 

Munkám szépségét éppen az adja, hogy tudásomat, tapasztalatomat mások szolgálatába állíthatom. Közel két évtizede őszinte elhivatottsággal segítem az emberek személyes fejlődését. A különböző emberekkel való együttműködés számomra is sok értékes tanulsággal szolgál, ami engem is inspirál.

Személyes célom az, hogy a közös munka végén mindenki elégedetten és kiegyensúlyozottan haladjon az életútján tovább.

Kovács Gabriella +36 30 849 8669

Kapcsolat

Személyesen Budapesten és Siófokon

Mobiltelefon: +36 30 849 8669

E-mail: kovacs.gabi@t-online.hu