Az iskolai szexuális felvilágosítás többnyire csak a rémísztó adatokkal- nem kívánt terhességek száma, gyakorisága- valamint a szexuális úton terjedő betegségekkel foglalkozik, és kisebb hangsúlyt helyez arra, hogy a szex valójában hogyan is lehet igazi örömforrás.

Tapasztalatom szerint a kamaszkorú gyerekekkel rendelkező szülők meg sokszor a saját gyerekeik előtt is pironkodnak, ha a téma előkerül, akár még zavarban is vannak és nem szívesen beszélgetnek velük a részletekről, sőt inkább kerülik a témát. Ennek lehet egy olyan oka is, hogy Ők maguk sincsenek tisztában sok mindennel, illetve az is, hogy nincs meg a szexről való beszélgetésekhez a megfelelő szókincsük.

A szülők rendre abban bíznak, hogy mindezt helyettük majd az iskola vagy a kortársakkal való beszélgetések elintézik. Ami igaz is, mert az iskolában például kötelező a felvilágosítás, de a hogyan itt sem mindegy.

Szexuálpszichológusként nyíltan és szakértő módon tudom a fiatalokkal átbeszélni a szexualitás izgalmas és néha tabunak tűnő kérdéseit, melyek felkészítik Őket arra, hogy az életük ezen területén is képviselni tudják önmagukat. A konzultációk alatt mindig szem előtt tartom, hogy az adott korosztály érdeklődésének megfelelő témákat érintsek, odaillő, edukatív szókincset használjak, a kiskamaszoktól a fiatal felnőttekig egyaránt.

A szex edukáció során nagy hangsúlyt fektetek a megfelelő nyelvezet és a nyílt, őszinte kommunikáció kialakítására, mely hosszabb távon egy jól működő párkapcsolat kialakításához és fenntartásához is elengedhetetlen.

Ha Ön vagy fiatalkorú gyermeke számára szex edukációt szeretne igénybe venni, keressen bizalommal, hogy mihamarabb a segítségére lehessek.

Kapcsolat

Személyesen Budapesten és Siófokon

Mobiltelefon: +36 30 849 8669

E-mail: kovacs.gabi@t-online.hu