Életmód program

Napjainkban egyre népszerűbb téma az egészséges életmód megvalósítása, a törekvés a testi, lelki jóllét elérésére. Bár egyre több lehetőségünk van szakemberek segítségét is igénybe venni, a probléma átfogó, az embert egységként kezelő megoldását nem minden szakember tartja fontosnak. Az eddigi szakmai munkám során azt tapasztaltam, hogy más szakemberekkel szoros egységben, tudásunkat egyesítve, hatékonyabban oldhatjuk meg a minket felkereső kliensek problémáját. Ennek a szemléletnek a híveként, Bakk Brigitta dietetikussal kezdtünk együttműködésbe, melynek eredményeként, közös munkával tudjuk elérni azt, hogy komplett, az élet minden területét érintő programot kínálhassunk a minket felkereső személyek számára. Gyakran előforduló problémaköröket határoztunk meg, majd ezekhez illeszkedően állítottuk össze azokat a csomagokat, melyek a legjobban segítik a megvalósítást klienseinknek, az élet minden területén. Ismerkedjen meg a lehetőségekkel és válassza ki az Ön számára legoptimálisabb megoldást. Ha pedig elbizonytalanodna, kezdje a START csomaggal!

START csomag

START csomag

Belső egyensúly csomag

Belső egyensúly csomag

Speciális csomag

Speciális csomag

Vitalitás csomag

Vitalitás csomag

VIP csomag

VIP csomag

Bakk Brigitta, dietetikus

dietetic

Kapcsolat

Személyesen Budapesten és Siófokon

Mobiltelefon: +36 30 849 8669

E-mail: kovacs.gabi@t-online.hu